Míg a lapok általában ajnározzák Kate Middleton-t a szépségéért, most éppen az ellenkezőéért állították pellengérre: őszülő hajáért és karikás szemeiért kritizálták egy nyilvános szereplés után. A Daily Mail tegnap egy olyan fotót közölt az alig több mint háromhónapos anyukáról, amin jól kivehető festetlen hajtöve, valamint a homlokán és a szeme körül ékeskedő ráncok, amelyek egyértelműen a fáradtságról árulkodnak.
Ugyanez a lap ma már védelmébe is vette a brit hercegnőt: egyik publicistájuk arra figyelmeztetett, hogy Kate júliusban szült, és mostanra már elapadhattak azok a hormonok, amelyek kezdetben még lelkesítik és - fizikailag és mentálisan - életben tartják az éjszaka is szoptató kismamákat. Az újságíró pici és csodálatos vámpíroknak nevezte a csecsemőket, akik még az életet is kiszívják az anyukákból (a szoptatásra utalva).
A cikk végén tíz tippet találhatunk arra, hogyan tüntessük el gyorsan a kimerültség jeleit. A listán olyanok szerepelnek, mint a korrektor, természetes hatóanyagú hajfesték, édeskömény tea a szoptatás segítésére, marokkóiolaj a haj szépségének visszaállítására, arcpakolások, vitaminok, szempilla hosszabbítás és természetesen csokoládé!
Ti hogyan nyertétek vissza régi önmagatokat szülés után? És hogyan jutalmaztátok meg magatokat olykor-olykor? Én elkezdtem jógázni és futni, de ezekre nem jut időm és energiám rendszeresen. Ugyanakkor kéthetente jön hozzám egy masszőr, és délutánonként, amikor már kezdek elfáradni, elsétálok Ben-nel a kedvenc kávézómba egy forró csokira. A blogírás szintén segít visszatérni a "normális" életbe. Ti hogyan kompenzáltátok a fáradtságot és kezdtétek el azt érezni, hogy az élet másból is áll, nemcsak anyaságból?
Az eredeti cikket itt olvashatjátok: http://www.dailymail.co.uk/femail/article-2494191/I-know-Kate--babies-suck-life-But-quick-fixes-bloom-back.html
Az eredeti cikket itt olvashatjátok: http://www.dailymail.co.uk/femail/article-2494191/I-know-Kate--babies-suck-life-But-quick-fixes-bloom-back.html
While the British newspapers usually admire Kate Middleton for her beauty, this week she has seen some rather different coverage: for her grey hair and the bags under her eyes after she appeared at a public event. The Daily Mail published a critical photo of the three-month old mum where her undied hairroots are clearly visible, along with the wrinkles on her forehead and around her eyes which betray how tired she is.
Weirdly, it was the same newspaper which today defended the British princess: one of its columnists warned that Kate gave birth in July so most probably her hormones, which make the night-feeding mums enthusiastic and keep them - physically and mentally - alive at the beginning, had gone back to normal. The journalist called babies tiny and admirable vampires who suck the life out of mums (referring to breastfeeding).
At the end of the article we are offered ten tips which can help to abolish the signs of exhaustion quickly. On the list there are things such as eye-corrector, Colour Wow Root Cover up, fennel seed tea in order to aid breastfeeding, Moroccanoil to help the hair recover, face masks, vitamins, eyelash extensions and of course chocolate!
How do YOU gain back your former shape, beauty and energy after giving birth? How do you treat yourself? I started yoga and jogging, but I just can't find the time and energy to make it regular. I also enjoy a regular massage and have a favourite cafe, a short walk away, for a reviving hot chocolate when the afternoon is dragging on. Writing the blog also helps me return to normality. How did YOU compensate for your tiredness and start to feel like something other than just a new mum?
Hááát....leginkább sehogy :( Havi 1x fodrász,esetleg kéthavonta egy-egy szabad szombat este barátokkal.Sajnos nehéz úgy kikapcsolódni,hogy nincs kire bízni a kisbabát
VálaszTörlésEgyetértek. Ez pláne nehéz, ha egy másik országban élsz, a családodtól, nagyitól, testvérektől és a többiektől távol.
VálaszTörlés